2012. szeptember 8., szombat

Karikatúra

...avagy korrajz?

2012. július 26., csütörtök

Hogyan tovább, andragógus képzés?

Siralmas látni, hogy a következő tanévben kedves Alma Materemben az andragógia szak nem indul nappali képzésben, MA szinten is csak államin, levelezőn. Kérdés, hogy ez a szak, vagy az iskola ,,lejtmenete"-e? 

2012. június 27., szerda

Állam, önkormányzat, iskola

Érdekes táblázatra bukkantam:
Forrás innen
Centralizáció, szoros irányítás, autokratizmus

2012. június 1., péntek

Otthonoktatás szakdolgozat -olvasható

Kedves Érdeklődők, fent van egy fül az otthonoktatással foglalkozó szakdolgozatomnak, ami most már bárki számára olvasható.
Címe: Otthonoktatás a mai Magyarországon
alcím: Tények és tévhitek az otthonoktatásról

2012. május 31., csütörtök

Franciaország felnőttképzési rendszere, összehasonlítása a magyar viszonyokkal


Történeti áttekintés

Franciaország
A francia felsőoktatás kialakulását –ahogy a legtöbb országban- nem lehet egy konkrét évszámhoz kötni. Csíráit megtalálhatjuk pl. a felvilágosodás eszméiben (törekvés a tudásra,a  művelődésre), de kifejezetten felnőttoktatásról, -képzésről leginkább a népfőiskolák megjelenésével beszélhetünk.
Főbb állomások:
- 1939-ben Franciaországban megalapították  CNED-et (Nemzeti Távoktatási Központ) . A háború miatt sok fiatal kénytelen volt abbahagyni a tanulást, nekik próbált az állam segíteni. Ez segítség volt azoknak a tanároknak is, akik a háborúban megsérültek, de óriási szakmai tudásuk van. A felsőoktatási orientációról szóló törvény vezeti be először 1968-ban a továbbképzést, mint az egyetemek alapfunkcióját.
- Wolfgang Hauch az 1970-es években szembeállította egymással az andragógus és az animátor szerepét. Az andragógus a felnőttekkel mint éretlen gyerekekkel foglalkozik. Az animátor ösztönzéseket ad, csak akkor lép előtérbe, ha a csoport ezt kívánja tőle. Pierre Besnard a szociokultúrális animációt a non-direktív pedagógiához viszonyította. A tárgyát kollektív viszonyok és attitűdök alkotják. Eduard Limbos a hagyományos csoportvezetést és az animáció lényegi jegyeit hasonlította össze. A szociokulturális animáció számos ponton találkozik az immár hazánkban is elterjed szociális gondozó tevékenységével.[1]
- A globalizáció Franciaország gazdaságát is kezdte átformálni a 80-as évek elejétől. Eredményeként ott is megszűnőben van a munka régi világa, hiszen megváltozott a munka természete.
Az új képző szervezetek egy része nagyon jól megértette a helyzetet, és a képzéseket vállalkozási tanácsadással kombinálva kezdték szolgáltatásaikat nyújtani, nem pedig a vállalat valódi szükségleteihez kevésbé kapcsolódó standard képzéseket kínáltak eladásra.[2]
- Párizs: az 1985-ben tartott IV. Nemzetközi Felnőttoktatási Konferencia színhelye, az UNESCO központja. A párizsi konferencián 122 tagállam és mintegy 60 nem kormányzati szervezet képviseltette magát. A dokumentum kinyilvánította, hogy a felnőttek tanulása önmegvalósításuk nélkülözhetetlen eszköze. A felnőttoktatás fejlesztésének alapelve pedig a demokratizáció. Megerősítette a konferencia a felnőttképzés egész történetén végighúzódó szociális segítő tendenciát, kimondva, hogy különleges figyelmet szükséges fordítani a gazdasági elnyomás leghátrányosabb helyzetű áldozataira: az írástudatlanokra, a nőkre, a szegényekre, az öregekre és fiatalokra.[3]

Magyarország
A felnőttek oktatása Magyarországon is, akár a többi országban, évszázados hagyományokkal rendelkezik. Az iskolarendszerű felnőttoktatás jelenlegi kereteinek kiépítése – esti és levelező tagozatos iskolák az oktatás mindhárom szintjén- az 1945-1950 közötti időszakra vezethető vissza.
A 2 világháború között intenzíven fejlődő népfőiskolai mozgalmakat az 1949 utáni politika jelentősen visszasorvasztotta. Ugyanakkor kibontakozott és tömegméretűvé vált a felnőttképzés ún. ismeretterjesztő ágazata (pl. TIT), ami államilag felügyelt szervezetek keretei közt folyt. Nem tagolódott be a közoktatás kereteibe, de a társadalom jelentős rétegei számára nyújtott formális és non-formális oktatást.[4]
A technikai fejlődés, a munkanélküliség, a menedzser képzés radikális változásokat indított el a felnőttképzésben. Felértékelődött a továbbképzés, átképzés.
Fejlődni kezdett: a népfőiskolák, a távoktatás, a munkaerő-piaci átképzés, humán erőforrások fejlesztésére irányuló képzés. A felnőttképzés előtérbe kerülésének hazai oka – a rendszerváltozás óta –a piacgazdaság és a demokratikus társadalom fejlődésének humánpolitikai feltételéből következett. Ennek lényege az, hogy a piacgazdaság felértékeli az iskolai végzettséget és a szakképzettséget. A foglalkoztatottsági adatokból és folyamatokból igazolhatóan kimutatható összefüggés létezik a tartós foglalkoztatás és a végzettség/képzettség között, továbbá meghatározható egy olyan képzettségi-szakképzettségi szint – ez a legalább befejezett középiskolai végzettség – , amely a munkavállaló felnőttek számára az egész életpályán át viszonylag biztonságos foglalkoztatási (illetve tanulási) feltételt biztosít. Ebből következően a (szak)képzési rendszerrel szemben hosszú távú társadalmi elvárások tűzhetők ki mind az iskolaköteles, mind a felnőtt, munkaképes korosztályok vonatkozásában.
A közép-kelet-európai országokban – így Magyarországon is – bekövetkezett rendszerváltozás modelljében meghatározó a gazdasági átalakulás szerkezete, gyorsasága és társadalmi hatása.[5]

A felnőttképzés intézményrendszere

Franciaország
Franciaország sajátos helyet foglal el Európa felsőoktatásában. A rendszer hármas tagozódású, jól elkülönülve egymástól az egyetemi és a nem egyetemi szektor, ezért sokkal inkább a duális rendszer jegyeit viseli magán. A képzés rövid szakmai képzésre, egyetemi képzésre és az ún. „nagy iskolákban”, „nagy intézményekben” folyó kimondottan elitképzésre tagolódik.
Franciaországban az orvosi tanulmányok kivételével nincs numerus clausus, azaz mindenkit felvesznek az egyetemekre, akik rendelkezik érettségi vizsgával. A hallgatók létszámának kizárólag az intézmény kapacitása szabhat gátat.
A rövid szakmai képzésre (formation professionnale courte) bárki beiratkozhat. Még az érettségi sem feltétel, az két éves szakmai munkaviszonnyal kiváltható. A képzés egy-, két- vagy három év időtartamú és szakirányú végzettséget igazoló oklevelet vagy diplomát ad. Ide sorolhatók a technikusképzők, a post-secondaire és az egyetemi jellegű intézmények, valamint igen sok felsőoktatási intézmény (például a Felsőfokú Technikusi Tagozatok – Sestions de Techniciens Supérieurs, vagy az Egyetemi Technológiai Intézetek – Instituts Universitaires de Technologie, melyeket 1966-ban hoztak létre). A rendszerben rugalmas a hallgatók mozgási lehetősége, a korábban, illetve más intézményben szerzett vizsgákat gond nélkül elismerik.[6]

Franciaországban éppúgy megtalálható az elemi, a közép- és a felsőoktatás hármas tagozódása, mint Magyarországon. A hasonlóság azonban nagyon sok esetben megtévesztő, mert e hozzávetőlegesen azonos tagozódáson belül nagyon sok sajátos elemmel is találkozhatunk Franciaországban.
Franciaországban a tankötelezettséget az 1959-es törvény terjesztette ki 14 éves korról 16 éves korra. Az 1989-es oktatási törvényben pedig már az is olvasható, hogy az egyes korosztályoknak ez alatt a 10 év alatt szakmai alkalmassági vizsgát is kell szerezni, tehát nem csak iskolába kell járni 16 éves korig. Az elmúlt kb. 20 év talán legfontosabb oktatáspolitikai célkitűzése pedig az volt, hogy az egyes korosztályok 80%-ának érettségi szintű középfokú végzettséget kell szerezni a századforduló körül. Franciaország teljesítette ezt a célkitűzést.
Ahogyan ez már korábban is jellemző volt és az 1989-es törvény is úgy írja elő, az iskolai oktatást ciklusokban szervezik meg. Pontosan meghatározzák mindegyik ciklushoz az elérendő célt, kidolgozzák a nemzeti képzési programokat, amelyekben megtalálhatók az éves előrehaladási menet és az értékelés kritériumai is.[7]

A magyar főiskolák és egyetemek viszonylag egyszerűnek mondható rendszeréhez képest a francia felsőfokú oktatás sokkal tagoltabb, többrétű és gazdagabb. Erős leegyszerűsítéssel, a felsőfokon szintén hármas tagozódású rendszerről szoktak beszélni:
 a/ rövid szakmai képzés
 b/ hosszú képzési forma, azaz az egyetemek
 c/ az ún. „nagy iskolák” és „nagy intézmények” rendszere (grand ecole)

Rövid szakmai képzés
Egy-, két- vagy hároméves tanulmányokat folytatnak azok, akik érettségi bizonyítvánnyal vagy esetleg anélkül választják az ún. „rövid szakmai képzést” (formation professionnelle courte) biztosító felsőfokú iskolákat.
E tucatszámra létező iskolákban általában nincs felvételi vizsga. Bárki beiratkozhat érettségi után. A beiratkozás lehetséges érettségi nélkül is, de a pályázónak kétéves, szakmában eltöltött munkaviszonyt kell igazolnia és speciális felvételi vizsgán kell átesnie.
A rövid szakmai képzéshez sorolhatók a technikusképző, a post-secondaire-i és az egyetemi jellegű intézetek, valamint sok-sok speciális - a magyar főiskolák képzéséhez hasonlót biztosító - felsőoktatási intézmény, ahol 20-21 éves korra szakirányú képzettséget igazoló oklevelet vagy bizonyítványt lehet szerezni.

E számos intézményfajta közül kettőt szokás kiemelni:
a.         Felsőfokú Technikusi Tagozatok (Sections de Techniciens Supérieurs=STS), amelyek megszervezésére engedélyt adnak egyes líceumoknak (18 és 20 év közötti diákok számára). Ilyen értelemben tehát kétéves felsőfokú oktatás is folyik bizonyos francia líceumokban. Magyarországon nem találunk hasonló képzést.
b.         Egyetemi Technológiai Intézetek (Instituts Universitaires de Technologie=IUT), amelyek nem egyetemek, de egyetemi irányítás alá tartoznak. 1966-ban azzal a céllal hozták létre az IUT-ket, hogy „összebékítsék az egyetemet és az ipart”. Az érettségi utáni 2 éves képzésben ma mintegy 22 szakmát oktatnak.
A beiratkozás feltétele ezekben is az érettségi vagy annak megfelelő szakmai bizonyítvány. Ha valakinek nincs érettségi bizonyítványa, szakmai múltat kell, hogy igazoljon és részt kell hogy vegyen egy speciális ellenőrző „elbeszélgetésen”, vagy ahogyan néhol mondják, egy speciális vizsgán.
Ha a jelentkező rendelkezik érettségi bizonyítvánnyal, a gyakorlatban akkor sem automatikus a beiratkozása. Ugyanis a hallgató benyújtott dossziéja és a vele folytatott személyes elbeszélgetés alapján bizottság dönt a felvételről. Ez az elbeszélgetés minden pályázóra nézve kötelező és nem azonos az érettségi nélkül jelentkezők fentebb említett speciális vizsgájával, ahol felsőfokú tanulmányok folytatására irányuló alkalmasságot, tehát készségeket és képességeket mérnek és nem a jelölt lexikai tudását.
Lényeges eleme ennek a rövid képzési rendszernek (hasonlóan az egész francia felsőoktatáshoz), hogy a hallgató korábban, ill. más franciaországi felsőfokú intézményben szerzett vizsgáit elismerik. Előfordulhat, hogy valaki miután érvényesíttette bármely más felsőfokú intézményben szerzett vizsgáit, a felvételi után azonnal az STS másod-, vagy az IUT másod- vagy harmadévre iratkozik be.[8]
A francia ún. “bilan de compétences” vagyis “kompetencia bizonyítvány” 1985 óta használatos, amikor valaki új munkahelyet vagy foglalkozást keres. Ez a rendszer 1963-ig vezethető vissza, amikor elkezdték alkalmazni az ún. “unit credit”-et, ami lehetővé teszi, hogy bármely diplomának egy meghatározott részét elismertessék. A bilan kiadását egy központi hivatal (CIBC) látja el, partnereivel együtt (Országos Foglalkoztatási Hivatal, Nemzeti Szakképzési Intézet). A CIBC kutatásokat folytat és eszközfejlesztéssel is foglalkozik. A “bilan de compétences” megszerzése bürokratikus folyamat, átlagosan 5–7 hétig tart, s három fázisból áll:
  1. A “bilan de compétences” bevezetése, módszereinek bemutatása, a jelentkező szükségleteinek azonosítása, a szolgáltatást fizető azonosítása
  2. Kutatási szakasz. Tudás önmagunkról: a szakmai és személyes kompetenciák azonosítása és elemzése, a kapacitás-fejlődés feltérképezése, a szakmai érdeklődés és motiváció értékelése. A társadalmi-szakmai környezet ismerete: ismeretek a szakmáról, funkciókról, tevékenységekről, vállalatokról. Információk a munkaerő-piacról. Szakmai projekt: a további haladási irányok tanulmányozása, tartalom, feltételek, elérhetőség, személyes fejlődés, információk az oktatásról
  3. Konklúzió: a jelölt szakmai fejlődésének leírása, az átláthatóság ellenőrzése, s a rövid, közép és hosszú távon teendő lépések, visszajelzés a fizető félnek egy bizalmi összefoglalóval.
A GRETA központok Franciaországban a jelenlegi szakközépiskolákban, technikai iskolákban működnek, s mindenoldalú felnőttképzést nyújtanak, ideértve a “bilan de compétences” szolgáltatást is. Külön rendszer az ún. VAP (Validation des Acquis Professionels, Validation of Professional Assets). Kétféle VAP működik, a VAP 85 (Décret N0. 85–906) a magasabb fokozatú tanulmányok folytatásakor és a VAP 93 (Dércet N0. 93–538) a részdiploma megszerzéséhez kell az adott foglalkoztatáshoz. [9]
Néhány fontosabb képző intézmény:
1. CNED (Centre National d’Enseignement ŕ Distance) Országos Távoktatási Központ -Európa legnagyobb távoktatási központja.
Az 1939-ben állami közoktatási intézményként alapított CNED eredetileg is olyan követelményeknek kívánt megfelelni, amelyek meghaladták a hagyományos oktatás kereteit.
A CNED a Közoktatási és Felsőoktatási Minisztérium felügyelete alá tartozik, irányítását a Tankerületi Rektor látja el, tekintettel arra, hogy Franciaország - távoktatási szempontból - egyetlen tankerületnek tekintendő. A CNED napjainkban jelentős mértékben integrálja az új informatikai és kommunikációs technológiák eredményeit, ezáltal az új pedagógia ügyének fontos mozgatója mind a rugalmasság, mind az egész életen át tartó tanulás vonatkozásában.
Legfontosabb 2 jellemzője:
- állami közoktatási és állami szakképzési intézményről van szó (kezdetben levelező iskolaként, később távoktatással)
- a CNED olyan speciális oktató/képző intézmény, amely nem rendelkezik vizsgáztatási joggal, így nem ad ki diplomát sem: a CNED „csak” felkészít, „csak” a tudást biztosítja az arra jelentkezők számára. A beiratkozottainak mintegy 80%-a felnőtt, kb. 3300 képzést szervez a közoktatás, a felsőoktatás és a szakmai képzés és továbbképzés szinte minden területén és szintjén;
1996-ban beindította saját távoktatóinak a képzését (a képzők képzését); 1997-ben megnyitotta saját, belső Elektronikus Kampuszát;
„A la carte” kurzusok választhatók bárki által. Bárki teljesen szabadon választhat a teljes képzést, vagy oktatást biztosító osztályok, illetve évfolyamok tantárgyai, vagy moduljai közül. A beiratkozásnak egy minimális beiratkozási díjon kívül semmilyen feltétele nincs, a CNED ugyanakkor tiszteletben tartja az Oktatási Minisztérium által elrendelt tantervet.
A CNED a képzés végeztével részvételi igazolást ad a hallgatónak.
- Versenyvizsgákra történő felkészítés. Az állami és területi közhivatalok, továbbá az egészségügyben betöltendő állások elnyerése Franciaországban versenyvizsgához kötött. A CNED vállalja a felkészítést.
- Előkészítés felsőfokú tanulmányok megkezdésére. Ennek a képzésnek különösen nagy a jelentősége. Franciaországban nem minden felsőoktatási intézmény követeli meg beiratkozáskor az érettségi bizonyítvány meglétét. Kérnek azonban egy, az érettségivel azonos értékű vizsgabizonyítványt, amelynek a neve 1994 óta: Diplôme d’Accčs aux Etudes Universitaires=DAEU. Ez a vizsga hozzásegíti azokat a munkavállalókat, akiknek nincs érettségijük, hogy felsőfokú tanulmányokat folytassanak életük bármely késői szakaszában. A CNED rendelkezik a DAEU-re történő felkészítés jogával.
- Ha valaki egyéni kulturáltsági szintjét szeretné emelni, gazdag kínálatot talál a legkülönbözőbb területeken (művészetek, irodalom, nyelvek, humán tudományok, műszaki, technikai, informatikai, biológiai, egészségügyi, paramedikális, fizikai, matematikai, szociális területek stb.). Ezt a képzési formát szabad képzéseknek nevezik („formations libres”). Erre bárki és bármely pillanatban beiratkozhat.
- A vállalatok személyzetének képzésére is vállalkozik a CNED, hiszen az utóbbi évtizedekben egyre képzettebb személyzetre tartanak igényt mind a magán, mind az állami vállalatok.
A CNED szolgáltatásait bárki igénybe veheti. Gyerekek, felnőttek, iskolások, egyetemisták, főiskolások, aktív és inaktív dolgozók, munkát keresők, háziasszonyok, élsportolók, besorolt katonák, külföldön dolgozó vagy élő személyek, a mozgáskorlátozottak és  fizikailag sérült emberek.

2. A felsőfokú felnőttoktatás nagyon fontos nyitott képzési in­tézménye az 1794-ben alakult a CNAM,[10] magyarul a Felnőtt­oktatási Műszaki Egyetem.
A CNAM-ba bármely felnőtt beiratkozhat, ha betöltötte 16. évét és rendelkezik bizonyos szakmai gyakorlattal és azt igazolni is tudja.
A képzés irányai: műszaki, természettudományos, közgazdasági és irányítástechnikai, vala­mint alkalmazott társadalomtudomá­nyi oktatás.
A hallgatók létszáma: évente kb. 100.000 hallgató. Mintegy 400 féle tantárgyat oktatnak, és évente átlag 5.000 felsőfokú diplo­más szakembert bocsátanak ki. A képzés döntő mennyisége esti kurzusok keretében valósul meg, de 1949 óta létezik távképzés is.
Franciaországban senki nem nézi le sem az esti kurzusokon, sem a távoktatás révén szerzett diplomákat, hiszen minden vizsgán a tudást mérik és minősítik és nem a tudáshoz vezető utat. 3. Jelentőségében a legnagyobb francia továbbképző szervezet a Felnőttek Szakképzését Biztosító Egyesület (Association de la Formation Professionnelle des Adultes), amely a munkaügyi központok partnereként országos hálózatán keresztül évente 178 ezer fő tovább- és átképzését biztosítja.[11]

Képzések munka mellett
A „Képzési terv” (Plan de formation) jogcím alapján a vállalatok finanszírozhatják belső képzéseiket, tréningjeiket, melyeknek célja lehet a munkavállaló átképzése vagy kompetenciáinak korszerűsítése a munkahely megtartása érdekében, illetve a továbbképzés. Ebbe a kategóriába olyan rövidebb típusú képzési programok tartoznak, amelyek nem adnak új végzettséget a képzésben résztvevőknek.
A „Munka melletti szendvics-típusú szakképzés” (Actions de professionnalisation) a 25 év feletti munkavállalók számára biztosítja a munkahelyükkel együttműködő képzési központokban az elméleti oktatás és a gyakorlati szakmai munka periódusainak váltakozását. Ebbe a kategóriába hosszabb idejű képzések tartoznak, amelyek lezárása egy új szak képesítés megszerzését biztosítja.
Az „Individuális képzési jog” (Droit individuel à la formation) a munkavállaló és a munkáltató megegyezésével jön létre, és a munkavállalónak olyan továbbképzéshez biztosít jogot, amely a munkáltató jóváhagyásával és támogatásával történik. A képzéshez való jog évente 20 órát biztosít, amelyet 6 éven keresztül össze lehet gyűjteni, maximálisan 120 tanóra keretéig.
A „Képzési szabadság” (Congé individuel à la formation) 1971 óta vehető igénybe. A munkavállaló számára biztosítja azt a jogot, hogy a kívánsága szerinti továbbképzésen vehessen részt. A képzési szabadság időtartama nem haladhatja meg az egy évet a nappali tagozatos képzés vagy az 1200 tanórát egyéb képzési formák esetében. A képzési szabadság igénybe vehető a munkáltató támogatása nélkül is, és ilyen esetekben a munkáltató köteles elengedni a munkavállalót a továbbképzésre, a szabadságolási igény bejelentését követő 6 hónapban. A kieső munkabér pótlására a munkavállalók a tanulástámogató pénztárakhoz fordulhatnak, amely rendes bérüknek 80-90 %-át biztosítja a továbbképző program ideje alatt. Ezt a típusú járulékot csupán a 20 főnél több munkavállalót foglalkoztató vállalatok kötelesek megfizetni a szakképzési hozzájárulás terhére.[12]

Magyarország
A felnőttképzés rendszere jelentősen megváltozott: funkciói, ezen belül cél-, és feladatrendszere kiszélesedett, új intézményhálózat jött létre (regionális képző központok), a személyi-, az anyagi-, és az eszközfeltételek kibővültek.
A felnőttképzés területei:
a.,Az iskolai rendszerű felnőttképzés, amely általános, középfokú, vagy felsőfokú végzettség vagy szakmai képesítés megszerzésére irányul
b., Az iskolai rendszeren kívüli képzés, amelynek legnagyobb területe a munkaerő-piaci képzés. Célja: az egyén munkába állásának (helyezésének), illetve munkahelye megtartásának az elősegítése.
-A munkaerő-piaci képzések szakirányainak, a megszerzendő szakképesítések meghatározásánál alapvetően a gazdasági igényekből szükséges kiindulni.
- A felnőttképzés a szakmai képzéshez is kapcsolódik az általános és nyelvi képzés (a felnőtt dolgozó munkahelyi pozíciójának erősítése-igények fokozódása).
Az iskolarendszeren kívüli képzés Magyarországon négyszektorú: az állami intézményhálózat, a felnőttképzési vállalkozások, a nonprofit szervezetek és a vállalatok belső képzési rendszere.

Terminológia, szakszavak használata
Franciaország
- felnőttképzés: formation des adultes
- folyamatos szakmai képzés (továbbképzés): la formation permanente, la formation professionnelle continue
- szocio-kulturális animáció: animation socioculturelle
- rövid szakmai képzés: formation professionnale courte
- szabad képzés: formations libres
- felnőttek pszicho-pedagógiája (tkp. az andragógia kifejezés körülírása): pszicho-pédagogie des adultes[13]
- kifejezések a folyamatos tanulásra: éducation permanente,  éducation continue, éducation récurrente, formation des adultes
- népfőiskola: université du peuple

Magyarország
A magyar felnőttoktatási szaknyelv igen gazdag, egymást mellett sokféle kifejezés él. Ennek oka a gyors változás, fejlődés, a nemzetközi hatások, ugyanakkor a hagyományok továbbélése. A leggyakrabban használt fogalmak:
- felnőttoktatás (a 18 éven felüliek, azaz a felnőttek iskolai vagy iskolán kívüli oktatását, képzését, művelődését jelenti)
- felnőttképzés (a felnőttek intellektuális, praktikus fejlesztésének legáltalánosabb megnevezése)
- felnőttnevelés (mely a nagykorú és felnőtt ember személyiség fejlesztésére irányul)
- közművelődés (közösségi művelődés)
- népművelés, művelődésszervezés
- önnevelés (a nevelés alanya tanár nélkül formálja önmaga személyiségét)
- önművelés (irányítás nélkül ismeretszerzés, jártasságot, készségek kifejlesztése)
- élethosszig tartó tanulás (a Lifelong learning kifejezés számos országban –többek között Franciaországban is- ebben a formában terjedt el, és mindenütt ugyanazt jelenti)[14]

A felnőttoktatási jogi háttere

Franciaország
A francia felnőttoktatás és –képzés jelenlegi rendszerét az 1971-es szakképzési törvénnyel (1971. július 16-i törvény, N° 71-575) hozták létre, amelyben alapvető állampolgári jogként rögzítették a felnőttképzésben való részvételt.
Valódi újdonságot a felnőttképzési törvény 2000-es években (2002-ben és 2004-ben) meghozott reformjai hoztak, amelyek az életen át tartó tanulás jegyében, többek között az „individuális képzési jog” és az előzetesen megszerzett szaktudás elismerésére épülő „validációs eljárás” bevezetésével biztosítanak új távlatot a felnőttképzésben.[15]
Az „egész életen át tartó tanulás” törvénye (2004/391. törvény) olyan intézkedések és újítások összessége, amely egyrészt újra definiálta a felnőttkori szakképzésben részt vevő intézmények közötti szerepek megoszlását (állam, kamarák, képzőintézmények, régiók és vállalatok), másrészt – és ez az, ami a törvény innovatív szellemiségét igazán tükrözi – számos új, alternatív utat nyitott a munka mellett történő tanulásban és továbbképzésben való részvételre. A létrehozott új eszközök az egyén felelősségét és lehetőségeit növelik meg a képzésbe kapcsolódásnál: új típusú tanulmányi szabadság (droit individuel de formation), a szendvics típusú képzési programok alkalmazása a felnőttképzésben (professionalisation) szélesebb rétegek számára teszik elérhetővé a továbbképzést.[16]

Magyarország
Magyarországon a tanuláshoz való jog alapvetően állampolgári jog.
Az alkotmány a Magyar Köztársaság állampolgárai számára biztosítja az ingyenes és kötelező általános iskolai és a mindenki számára hozzáférhető közép- és felsőfokú oktatást. A hatályos
oktatási törvények szerint az alsó-, és közép- és felsőfokú nevelés-oktatás, továbbá a nevelés-oktatás irányítása és feltételeinek biztosítása az állam feladata.
Az iskolarendszeren kívüli képzés vonatkozásában az állam- jogszabályi keretek között – biztosítja a felnőttképzésben való részvételhez való jogot mindenki számára.

Legfontosabb törvények a felnőttképzéssel kapcsolatban:

- Közoktatásról szóló törvény (1993. évi LXXIX. törvény)
Meghatározza a közoktatási rendszer felépítését, irányítását, működését.
1999-ben történt törvény módosítása súlyt helyez arra, hogy kedvező feltételeket teremtsen az egész életen tartó tanulás céljainak megvalósulásához, nagyobb hangsúlyt helyez a tanulásban történő részvételhez nélkülözhetetlen legfontosabb alapkészségek fejlesztésére.
A törvény tartalmazza az iskolai rendszerű felnőttképzés szabályait is. (68§)
- Szakképzésről szóló törvény (1993. évi LXXVI. Törvény)
Hatálya kiterjed az iskolarendszerű szakképzésre és az iskolarendszeren kívüli szakképzésre.
A szakképzés intézményeinek meghatározása mellett elsősorban a kvalifikációt, a kvalifikáció megszerzéséhez vezető utat és szabályokat írja le. Törvényi szinten csak a szakképzés van meghatározva, a felkészítés folyamatára csak a keretszabályozás érvényesül. Az állam által elismert szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményei, vizsga tartalma egységes.
Az iskolai rendszeren kívüli szakmai képzés tartalmát és vizsgakövetelményeit, amennyiben az nem az állam által elismert szakképesítés megszerzésére irányul, a képző/munkaadó határozhatja meg.
- Felsőoktatásról szóló törvény (1993. évi LXXX. Törvény)
Szabályozza a felsőoktatási intézmények rendszerét. Lehet: állami és az állam által elismert nem állami egyetemek és főiskolák-, meghatározza azok működését, autonómiáját, az állam szerepvállalását. Törekvés, hogy a felsőoktatási intézményeket, mint regionális tudáscentrumokat-komplex régiófejlesztés keretében-be kell vonni az élethosszig tartó tanulás fejlesztésébe.
- Felnőttképzésről szóló törvény (2001. évi CI. Törvény)
Keretjelleggel szabályozza a felnőttképzést, az ahhoz kapcsolódó szolgáltatási és igazgatási tevékenységet, meghatározza a felnőttképzés irányítási rendszerét, az intézményrendszert, valamint a felnőttképzési támogatások elemeit és azok forrásait.
Az iskolarendszeren kívüli képzések intézményrendszerében az elmúlt tíz évben egy négypólusú rendszer jött létre: az állami képző szervezetek – ezen belül a regionális munkaerő-fejlesztő központok, és a szakképző iskolák-, a képzést fő tevékenységként folytató gazdasági társaságok, a nonprofit szervezetek, valamint a munkaadók.





A felnőttoktatás finanszírozása, támogatási rendszere

Franciaország
Franciaországban a felnőttkori szakképzésre 24 milliárd eurót költenek évente, amely a GDP 1,5%-át teszi ki. A szakképzési rendszert közösen finanszírozzák a vállalatok (8,6 milliárd EUR), az állam (4,4 milliárd EUR), a régiók (2,7 milliárd EUR) és a háztartások (0,9 milliárd
EUR). A közhivatalnokok és az egészségügyi szektorban dolgozók képzésére további 5,1 milliárd EUR összeget költ az állam.
A szakképzési rendszer sajátossága, hogy a vállalatok a képzési hozzájárulást nem kizárólag az államnak, hanem olyan egyesületi alapokon működő szakképzési társulásoknak is befizethetik, amelyek gazdasági szektorok szerint, illetve regionális szinten szerveződnek. Jelenleg megközelítőleg 100 ilyen szervezet működik (OPCA – Organisme Paritaire Collecteur), amelyek igazgatótanácsaikban és menedzsment szervezeteikben paritásos alapon, egyenlő létszámban képviseltetik a munkaadók és a munkavállalók képviselőit.
A francia állam a munkáltatói hozzájárulás esetében is differenciált szemléletmódot próbált kialakítani. A 2004. évi új szakképzési törvénynek megfelelően a mikro-vállalatoknak a bruttó bértömegük kisebb arányát kell befizetnie járulékként, mint a 20 főnél több munkavállalót foglalkoztató cégeknek (korábban egykulcsos, 1,6%-os szakképzési hozzájárulás volt érvényes minden cégre, tekintet nélkül méretükre). Ettől függetlenül − a paritásos pénzalapoknak köszönhetően − lehetséges, hogy az egyes vállalatok a támogatás mértékénél nagyobb arányban jussanak képzési forrásokhoz egy adott évben. [17]

Magyarország
Ma már a felsőoktatási felnőttképzésben tanuló hallgatók csak kisebb hányada vesz részt államilag finanszírozott képzésben. Az összes esti, levelező felsőoktatási hallgató közül 15% alatt van ez a létszám. A felsőoktatásbeli felnőttképzés államháztartási kiadásai a GDP-hez viszonyítva a 90-es évek második felében 0,11% körül stagnáltak, majd a 2000-es években csökkentek, s ma 0,05% körül vannak.
Az iskolarendszerű felnőttképzés államháztartási kiadásai – a hallgatói, tanulói létszám növekedése ellenére – a GDP-hez viszonyítva nagyon jelentősen csökkentek (és csökkennek ma is) a 90-es évek közepe óta. Az erre fordított összeg ma már az összes állami oktatási kiadásnak (ami a 90-es évek végén a GDP-hez viszonyítva 4,9 és 5,2 % között volt) nem éri el az egy ötvened részét. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az iskolarendszerű  felnőttképzésből az állam egyre inkább kivonulni látszik.
A nem iskolai rendszerű felnőttképzés az iskolarendszerűnél átlagosan kevésbé támogatott.
Itt a fő kérdés, hogy a felnőttképzésnek mely része állami feladat. Kétféleképpen lehet a kérdést megközelíteni, vagyis az EU irányelveket is figyelembe véve politikailag, szakmapolitikai szempontból mit tekintünk támogatandónak, másik megközelítés, hogy államilag azokat a területeket kell támogatni, amelyek nem piacosíthatók, nem esnek a gazdasági szereplők közvetlen érdekeltségi körébe.
Országos szinten fontos egységes korszerű képzés feltételrendszerének megteremtése (infrastruktúra, eszközfejlesztés, tananyagfejlesztés, módszertani fejlesztések stb.) A felnőttképzés finanszírozási rendszerében a kiadások megoszlanak az érdekeltek között. Az állami támogatás mértéke átlagosan 30-40%, de igen nagy a szórás attól függően, hogy milyen típusú programról van szó. Átlagosan a munkáltatók 30 %-kal, az egyének 30-40%-kal járulnak hozzá a költségekhez. Valójában az átlag mögött a szórás úgy jelenik meg, hogy vannak tanfolyamok, amelyek szinte teljes egészében állami, vannak, amelyek munkáltatói és
vannak, amelyek alapvetően egyéni finanszírozásúak.
A támogatási típusok feloszthatók direkt és indirekt rendszerekre. A direkt támogatások forrása az államháztartás, ezen belül a központi költségvetés és a Munkaerőpiaci Alap, mint elkülönített állami pénzalap. A munkanélküliek képzési támogatásánál jellemző az állami szerepvállalás magas, 80-90 %-os aránya.
A szakképzési hozzájárulási rendszer direkt és indirekt forrásokat is biztosít. A hozzájárulási kötelezettség teljesítési lehetőségei között szerepel a saját dolgozók képzési költségeinek elszámolása. Ezt a lehetőséget a szakképzési hozzájárulásról szóló törvény 1997-től biztosítja.[18]







Felnőttoktatási szakemberek-ellátottság, képzésük

Franciaország
Franciaországban ma már a felnőttképzésnek – különös tekintettel a vállalati képzésre – kiváló szakemberei és kutatóhelyei vannak (pl. CEGOS[19]).. Jelentős szerepet töltenek be a képzések tervezésében és szervezésében, azok elemzésében és publikálásában. A gyakorlati alkalmazások leírásától kezdve a javaslatokig mindent visszajeleznek a vállalatoknak.
Emellett egy sajátos kezdeményezésre is érdemes felfigyelnünk: internetes kampuszokat  hoznak létre Franciaországban. A felsőoktatás, a távoktatás és a vállalati képzések sajátos integrálása állami pénzügyi támogatással valósult meg 2000 és 2002 között. A vállalati felnőttképzés tudományos elemzései ma már kitérnek a törvénykezés, a piac, a pedagógia kapcsolatainak kialakítására. Foglalkoznak azzal, hogy mit kell számításba venni a hálózaton keresztül történő oktatás sikerének a megteremtéséhez, és egyáltalán, hogyan kell fejleszteni a képzési rendszer egészét.[20]
Franciaországban nincs olyan alapképzés, ami felnőttképzésre jogosító végzettséget adna. A különböző szinteken folyó képzők képzésébe való belépés feltétele a legalacsonyabb szinten a felsőfokú szakképzésben (bac+2) szerzett végzettség, de a speciális képzések többsége alapképzettségnek az 5 éves egyetemi képzésben szerzett diplomát fogadja el.
Alapképzettségnek bármilyen területen szerzett diplomát elfogadnak, de a legoptimálisabb a technikai, pszichológiai, szociológiai, jogi és neveléstudományi alapvégzettség.
Kívánatos továbbá, hogy azok, akik be akarnak lépni a képzésekbe, rendelkezzenek szakképzésben képzőként vagy vállalatoknál szerzett tapasztalatokkal.
A képző mesterséget egyre több fiatal fedezi fel, és kíván továbbtanulni ebbe az irányba.
Néhány éve egyre erőteljesebb törekvések jelennek meg abba az irányba, hogy a képzők funkciója professzionálissá váljon. Az INFFO központ 245 olyan diplomát jegyzett be, amelyek a képző szerepre készítenek fel. Ezek a diplomák csaknem mind igénylik, hogy szakmai tapasztalattal rendelkezzék a képző, mielőtt speciális tanulmányait megkezdené. A legalacsonyabb életkor, amikor a képzést meg lehet kezdeni: 25 év.[21]


Magyarország
A szakma képviselői elégedetlenek azzal a helyezettel, hogy a felnőttképzést folytató intézmények és vállalkozások nagy részében semmiféle andragógiai felkészültséggel nem rendelkező munkatársak is közreműködnek, még inkább, hogy ezt el sem várják tőlük, ami legjobb esetben is az alacsony hatékonyság veszélyével fenyeget.[22]
Az ország több pontján is folytatnak andragógus képzést, pl. Eger, Pécs, Esztergom, Debrecen –és nem csak alapszinten, hanem mesterképzésben is. Ahogy az élethosszig tartó tanulás ideája, a folyamatos (ön)képzés szükségességének felismerése, a tudásalapú társadalom megvalósítása egyre inkább előtérbe kerül, úgy nő a megfelelő szakemberek képzésének és alkalmazásának a fontossága is.





A magyar és a francia felnőttképzés összefoglaló összehasonlítása (szinkron vizsgálat)


Magyarország
Franciaország
felnőttképzés alapfogalmainak terminológiai összevetése
Felnőttképzés, felnőttoktatás, felnőttnevelés – néhol egymást átfedő fogalmak, a mindennapi használatban egymás szinonimájaként
A szakszavak inkább a folyamatos tanulásra utalnak: éducation permanente,  éducation continue, éducation récurrente
a két ország felnőttképzésének jogi szabályozottsága
Jól szabályozott jogi háttér
- jól szabályozott jogi háttér
- valódi reformokat hoztak
a két ország felnőttképzési rendszerének, intézmény-rendszerének, legfontosabb folyamatainak összehasonlítása
- mindkét országban nagy fordulatot hoztak a ’80as, ’90es évek
- az iskolarendszerű oktatásban nem jellemző a moduláris rendszer (megjelenik OKJ-s képzésekben), inkább csak szubjektív(ebb) vizsgabeszámítások
- informális tudást nem ismerik el, diplomához nem vezet
- IKT és távoktatás még gyerekcipőben
- moduláris rendszer
- informális tudás elismertetése
- információs és kommunikációs technológiák, a távoktatás valódi előretörése
- jól kiépített hálózat a távoktatásban
a finanszírozás hasonlóságai/különbözőségei
- szakképzési hozzájárulás mértéke hasonló (magyar: 1,5%, francia: 1,6%), de a magyar rendszerben nem függ a mértéke a vállalat nagyságától
Részvevői: állam, vállalatok, non-profit szféra és háztartások
- képzési hozzájárulás nem csak az államnak fizethető
- a szakképzési hozzájárulás mértéke függ a vállalat nagyságától is
felnőttképzési szakember-ellátottság, képzés, továbbképzés
Egyre több andragógus, de még nem eléggé ismert és elismert szakma
Nincs kifejezett andragógus-képzés, de jó a szakemberhálózat, együttműködésre épül


Bibliográfia

A magyarországi felnőttképzés. Összeállította: Györgyi Zoltán. Professzorok háza Felsőoktatási Kutatóintézet Budapest, 2006.

Benedek András - Csoma Gyula - Harangi László: Felnőttoktatási és –képzési lexikon. Budapest, OKI, 2002.

Dr. Benedek András, Dr. Szép Zsófia: Közvetett finanszírozási technikák a felnőttképzésben. Kutatási zárótanulmány. Nemzeti Felnőttképzési Intézet, Budapest, 2006.

Benkei Kovács Balázs: Innovációk és stratégiai programok Franciaországban. In: Felnőttképzés, 2009/2.

Kovács Balázs: A francia felnőttképzés finanszírozási rendszere. In: Felnőttképzés, 2009/1.

Kovács Ilma: A felsőoktatás és a távoktatás közeledése az ezredforduló Franciaországában http://mek.oszk.hu/02400/02469/

Kovács Ilma: A stratégiai elemként kezelt vállalati felnőttképzés és az andragógia  https://www.nive.hu/felnottkepzes/index.htm  

Magyar Népfőiskolai Társaság honlapja www.nepfoiskola.hu/eaea/EAEA_hu/downloads/.../71.doc

Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának honlapja http://feek.pte.hu/feek/feek/download/doks/1_alkalmi/szoveggyujtemeny1.htm#francia

Sorosy Tamás: Az európai felsőoktatás néhány fontos jellemzője – tanulmány http://www.kodolanyi.hu/szabadpart/szam11/sorosy11.html

Zrinszky László: A felnőttképzés tudománya (bevezetés az andragógiába). Okker Oktatási, Kiadó és Kereskedelemi Rt. Budapest, 1995. 91-92. o.
 


[1] Zrinszky László: A felnőttképzés tudománya (bevezetés az andragógiába). Okker Oktatási, Kiadó és Kereskedelemi Rt. Budapest, 1995. 91-92. o.
[2] Kovács Ilma: A  stratégiai elemként kezelt vállalati felnőttképzés és az andragógia  (https://www.nive.hu/felnottkepzes/index.htm   2011. április 6.)
[3] Zrinszky László: A felnőttképzés tudománya (bevezetés az andragógiába). Okker Oktatási, Kiadó és Kereskedelemi Rt. Budapest, 1995. 88-89. o.
[4] A magyarországi felnőttképzés. Összeállította: Györgyi Zoltán. Professzorok háza Felsőoktatási Kutatóintézet Budapest, 2006. január. 10. o.
[5] Kovács Ilma: A  stratégiai elemként kezelt vállalati felnőttképzés és az andragógia  (https://www.nive.hu/felnottkepzes/index.htm   2011. április 6.)
[6] Sorosy Tamás: Az európai felsőoktatás néhány fontos jellemzője – tanulmány http://www.kodolanyi.hu/szabadpart/szam11/sorosy11.html (2011. április 6.)
[7] Kovács Ilma: A felsőoktatás és a távoktatás közeledése az ezredforduló Franciaországában http://mek.oszk.hu/02400/02469/ (2011. április 6.)
[8] Kovács Ilma: A felsőoktatás és a távoktatás közeledése az ezredforduló Franciaországában http://mek.oszk.hu/02400/02469/ (2011. április 6.)
[10] CNAM [ejtsd: knám] Consevatoire National des Arts et Métiers
[11] Kovács Ilma: A felsőoktatás és a távoktatás közeledése az ezredforduló Franciaországában http://mek.oszk.hu/02400/02469/ (2011. április 6.)
[12] Kovács Balázs: A francia felnőttképzés finanszírozási rendszere. In: Felnőttképzés, 2009/1. 20. o.
[13] Zrinszky László: A felnőttképzés tudománya (bevezetés az andragógiába). Okker Oktatási, Kiadó és Kereskedelemi Rt. Budapest, 1995. 123. o.

[14] Benedek András - Csoma Gyula - Harangi László: Felnőttoktatási és –képzési lexikon. Budapest, OKI, 2002. 341. o.

[15] Kovács Balázs: A francia felnőttképzés finanszírozási rendszere. In: Felnőttképzés, 2009/1. 18. o.
[16] Benkei Kovács Balázs: Innovációk és stratégiai programok Franciaországban. In: Felnőttképzés, 2009/2. 11. o.
[17] Kovács Balázs: A francia felnőttképzés finanszírozási rendszere. In: Felnőttképzés, 2009/1. 19. o.
[18] Dr. Benedek András, Dr. Szép Zsófia: Közvetett finanszírozási technikák a felnőttképzésben. Kutatási zárótanulmány. Nemzeti Felnőttképzési Intézet, Budapest, 2006. 42-52. o.

[19] A CEGOS csoportot az egyik legfontosabb képző- és tanácsadó intézményként tartják számon, amely 75 éve erősíti a vállalatok gazdasági életét. Kezdetben Franciaországban működött, ma már közel tucatnyi európai országban – így közel 10 éve Magyarországon is. Tagjai között található Marokkó és Kína is.
A CEGOS célkitűzései között egyaránt fontos az egyén és a kollektíva kompetenciáinak kiépítése és fejlesztése. Három egyaránt fontosnak tartott dimenzióban tevékenykedik: a vállalat, a menedzsment, és az egyén szintjén.
A CEGOS tevékenységi területei: tanácsadás, vállalati tréning, nyílt tréning, vezetői készségfejlesztés, kommunikáció, projektmenedzsment, humánerőforrás-gazdálkodás, pénzügyek, értékesítés, marketing, beszerzés, asszisztensi és ügyfélkapcsolati tréningek, nemzetközi CEGOS oklevelet adó képzés.

[20] Kovács Ilma: A  stratégiai elemként kezelt vállalati felnőttképzés és az andragógia  (https://www.nive.hu/felnottkepzes/index.htm   2011. április 6.)
[21]  A Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának honlapja http://feek.pte.hu/feek/feek/download/doks/1_alkalmi/szoveggyujtemeny1.htm#francia  (2011. április 6.)
[22] Zrinszky László: A felnőttképzés tudománya (bevezetés az andragógiába). Okker Oktatási, Kiadó és Kereskedelemi Rt. Budapest, 1995. 117. o.

2012. május 25., péntek

Az élethosszig tartó tanulás finanszírozása


Polónyi István: Az élethossziglani tanulás finanszírozása
Megjelent az Educatio folyóirat 1999/1. számában (38-55. oldal)

Recenzió

Sokan nem is gondolnák, hogy –bár magunkat magasra helyezzük a szellemi ranglétrán más országokkal összehasonlítva-, 15 évvel ezelőtti felmérések szerint a lakosság fele csupán általános iskolai, vagy annál is alacsonyabb végzettséggel rendelkezett. Habár nyilvánvalóan ez az arány az elmúlt évek alatt javult, a munkanélküliség okait vizsgálva az iskolázatlanságot a vezető okok között találjuk.
A cikk szerzője egyértelmű párhuzamot von a 2 tényező között, és ezzel felhívja a figyelmet a felnövekvő nemzedékek iskolázásának, a munkaerő és a felnőtt lakosság továbbképzésének növelésére.

Egy 1998-as OECD-vizsgálat, mely az életen át tartó tanulás finanszírozásának alternatív megközelítéseit elemezte, igen széles körűen vizsgálta a részt vevő országokat, többek között hazánkat is. Kiemelten hangsúlyozva elemezték az iskolarendszerű és az iskolarendszeren kívüli felnőttképzést is, tekintettel az oktatásban részt vevők arányára, költségeire, finanszírozására, forrásainak hatékonyságára, minőségellenőrzésre, fejlesztési elképzelésekre stb. A vizsgálat célja volt meghatározni azt is, hogy mi módon lehetne forrásokat bevonni az OECD által optimálisnak tartott iskolázottsági szint eléréséhez.
Polónyi cikke ennek nyomán azt igyekszik bemutatni, mennyibe kerülhet a lakosság képzettségének magasabb szintre emelése a felnőttképzés kormányzati újragondolásával, azt milyen forrásokból, milyen költségmegosztással lehet megvalósítani.

A szerző először is meghatározza, mit értünk élethosszig tartó tanulás alatt, és hangsúlyozza ennek jövőbeni egyre nagyobb szükségszerű elterjedését. Úgy fogalmaz: a tanulás ideje ma már az egész élet. Éppen ezért szakítani kell a hagyományos továbbképzési rendszerekkel, hiszen életkoruk szerint a legkülönfélébb összetételben találunk felnőtt korú hallgatókat. Az életen át tartó tanulást tekinti a szerző a nemzet iskolázottságának biztosítékának.

Figyelembe veszi az OECD ajánlásait, hogy az egyes korosztályok tekintetésben milyen végzettséget tart kívánatosnak –ehhez viszonyítja a magyar állapotokat. Egy úgynevezett hézagzárási költséget fogalmaz meg, amely az ajánlások –magyar viszonyokra optimalizált – eléréséhez lenne szükséges. Ezt tovább bontja a hézagzárás munkáltatói magánköltségeire; egyéni költségeire és közösségi költségeire.
A résztvevő egyén magánköltségei közé tartoznak: közvetlenül a tankönyv, taneszköz beszerzésének költsége, a tandíj. Közvetetetten az utazási költségeket, a lakhatást és az eltartási költségeket vette figyelembe. Megemlíti még költségként az elmaradt keresetet is, külön súlyozva a nappali képzésben részt vevők; a levelező, esti tagozaton járó dolgozók; valamint a munkanélküliek elmaradt keresetét.

Az oktatásban résztvevők munkáltatójánál közvetett költségként a termelésből való kiesést határozza meg. Viszont nem említi meg a tanulmányi szerződést, mint közvetlen költséget, ahol a munkáltató nem csak munkaidő-kedvezménnyel, hanem közvetlenül anyagiakkal is hozzájárul a munkavállaló iskoláztatásához.

A szerző saját számításai alapján arra a megállapításra jutott, hogy költségkímélés szempontjából nagy jelentősége van a munkaidőt kímélő oktatás-szervezési formáknak és módszereknek.
A hézagzárási költségek megoszlása: 29%-át viseli az államháztartás, 18 %-át a munkáltatók, 53 %-át a résztvevő egyének.

Polónyi elképzelése szerint bár a hézagzárási költségek igen magasak, ezek idővel képesek úgy hatni, hogy önmagukat is csökkentsék – logikusan végiggondolható például az, hogy ha növekszik az iskolázottság, kevesebb lesz a munkanélküli, így csökken az átképzésre fordítandó összeg is, amit Polónyi a munkanélküliek átképzésének részvételi hézagának nevez.

Költségcsökkentő tényezőnek tekinti a kreditrendszert, a rövid idejű felsőoktatási programok kiszélesítését és a moduláris (egymásra épülő) képzés elterjedését.

A fejlesztési programot reális erőfeszítések mellett 3-5 éves időtartamon belül megvalósíthatónak ítéli meg.

Azt is megvizsgálja, hogyan lehetne a hézagzárás munkáltatói és egyéni költségeit csökkenteni.  Ismét megemlíti az oktatás munkaidő-kímélő szervezését. Ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy arra a munkaidőre, amíg a munkavállaló képzésben vesz részt, azaz nem termel, nem kap bért, így a munkáltató költségeit ilyen szempontból nem növeli jelentősen.
Tehát ismét csak nem vesz figyelembe a munkáltatók számára kedvezőbb konstrukciókat, mint távolléti díj fizetése, vagy tanulmányi szerződésben rögzített munkaidő-kedvezmény.

Munkavállaló szempontjából ideális megoldásnak látja a távoktatásos formát, ahol a konzultációs és vizsganapok száma lényegesen kevesebb a hagyományos képzéshez képest, a taneszköz- és tankönyvköltségeket is kevesebbre becsüli. Nagy jelentőségűnek ítéli meg az informatika bekapcsolódását az oktatásba, amely nem csak eszköz- és könyvköltséget takarít meg, hanem utazási költséget is.

Sejtésem szerint a szerző 11 évvel ezelőtt még nem tudta azt felmérni, hogy az internet térhódításával a valóságban mennyi költség is takarítható meg. Vegyük például jelen recenzió megírásához szükséges költségeket: az internet segítésével könnyen kikereshető, milyen konkrét cikk jöhet számításba a feladat teljesítésekor, nem szükséges könyvtárba utazni, ott időt nem kímélve cikket keresni és fénymásolni. Elektronikus levélként csatolva a nyomtatási költségek sem terheli a recenzió íróját.
(Itt jegyzem meg, a szerző a könyvtárakat sem tekinti költségcsökkentő tényezőnek, holott kölcsönzéssel jelentősen csökkenthető a tankönyvköltség.)

A továbbiakban Polónyi a költségmegosztók motivációit vizsgálja. Úgy gondolja, az egyén motivációi a tanulásra meglehetősen egyértelműek: a képzés növeli termelékenységüket, ezáltal növekedik a bérük is, és nő a munkanélküliséggel szembeni védettségük is.
Úgy gondolom, túlzott leegyszerűsítése ez a tanulási motivációknak, a jövőbeni gazdasági haszon csak egy tényező a sok közül.

A munkáltatók motivációja attól függően változik, hogy általános, avagy speciális képzésről van-e szó. Általános az a képzés, amely a dolgozó hatékonyságát általában növeli, azaz más munkáltatónál is ugyanúgy hasznára van. Speciális képzés esetén konkrétan az adott munkahelyen érvényesül a termelékenység növekedése. Az általános képzés munkáltatói szempontból inkább csak tűrt, mintsem támogatott. Speciális képzésnél ideális esetben a munkáltatónak kéne fizetnie a képzés teljes költségét, azonban ez nem jellemző, hiszen munkahelyváltáskor ,,elvész” a befektetés. (Erre lenne kompromisszumos megoldás  mindkét fél részére az általam már többször felvetett tanulmányi szerződés megkötése.)

Az állam motivációja egyértelműen gazdasági jellegű. Az oktatás olyan közjószág, ami externális haszonnal jár a társadalom egésze számára. A szerző megjegyzi, hogy az oktatás piaca tökéletlen piac, az információ áramlása elégtelen. Az esélyegyelőség érdekében fontos, hogy mindenki bekerülhessen erre a piacra, akinek szándékában áll.

Az oktatás következtében, az iskolázottság növelésével alacsonyabb szinten tarthatók a szociális, az egészségügyi, a munkanélküliséggel kapcsolatos kiadások, alacsonyabb a bűnözés, nő az önkéntes szolgáltatások nyújtása, kevesebb a tökéletlenség a tőkepiacon.
Úgy gondolom, ez az eszmefuttatás rövidtávon semmiképp sem igazolható, gyökeres változások kellenének (nem csak) az oktatásban, hogy ezek a változások valóban mérhetőek, és kézzel foghatóak legyenek.

Az állam bevételeit a munkanélküli segély, a munkanélküliség kezelésével kapcsolatos bürokratikus kiadások és a munkanélküliek elmaradt adóbevételei jelentősen csökkentik. A többi munkavállaló költségei ezzel kapcsolatosan abból adódnak, hogy a munkanélküliség miatt növekednek az adó- és járulékterhek –ezzel összefüggésben a munkáltatók terheit is növeli.
A realitás kedvéért a szerző leszögezi, hogy a képzettség növekedésével a munkanélküliség természetesen nem számolható fel.

Az egyén számára a képzési költségek a többi szerepvállalóhoz képest (államháztartás, munkáltatói szféra) magasak, ez indokolttá teszi a nagyobb állami szerepvállalást. Ennek kompenzálásának útja lehet például a képzést végző oktatási szolgáltatóknak a képzésben résztvevők után nyújtott állami támogatás; a hallgatók közvetlen költségeinek adókedvezmény formájában való megtérítése. A korábban felvázolt okok miatt az államnak érdeke, hogy jól képzett munkaerő képezze a lakosságot, így ezek a befektetések, támogatások számára is megtérülnek. Ebből az is következik, hogy minden állampolgárnak érdeke, hogy az adófizetők pénzéből az állam áldozzon a felnőttképzés finanszírozására.

Az oktatási szolgáltatókkal kapcsolatban a szerző azt is kifejti, hogy csak az akkreditált (államilag elismert), kreditált (kreditek segítségével egymással átjárható) oktatási programok kapjanak állami támogatást, melynek hatékonyságát  a sikeresen végzettek számával célszerű mérni.
Azt gondolom, az valóban jó fokmérője egy intézménynek, hogy hány hallgató végez évente (sokkal inkább, mint az, hogy hány jut be az adott képzésbe!), ugyanakkor ma már az is fontos mérőszám, hogy a végzett hallgatók hány százaléka képes a szakmájában elhelyezkedni rövid időn belül.

Az adóalap csökkentését azért tartja problémásnak Polónyi, mert az inaktívak és az alacsony jövedelműek ebből a támogatási formából eleve ki lennének zárva. Ezért célszerű az alacsonyabb iskolázottsági kategóriákban az oktatás állami finanszírozásával segíteni a képzéseket. Fontos még a munkaképes korú inaktívak reaktiválása, és képzésbe való bevonása is.
A magasabb jövedelmi kategóriákban segítségnek látja a tandíjhitelt is, azonban véleményem szerint ez a jelenlegi gazdasági helyzetben meglehetősen aggályos.

A szerző a cikk folyamán többször is hangsúlyozza az élethosszig tartó tanulás fontosságát, lehetőségeket keres annak financiális forrásainak feltárására, és ezt nem csak az egyén, hanem az oktatáspolitika többi résztvevője, az állam és a munkáltatók szempontjából is megmutatva. Bár a cikk több, mint 10 évvel ezelőtt íródott, meglátásai ma is időszerűek,  s több ponton is előrevetíti a jövőt.